A fák nem nőnek az égig - interjú Füle Zsófiával

Mostani interjúalanyom, Füle Zsófia és csapata -  Szatmári Andrea, Varga Ádám és Kovács Marci -  a Silence c. filmjével hívta fel magára a Trendkívüli blog figyelmét. Az alábbiakban olvasható interjúban Őt és az Ő csapatát mutatjuk be. Korábban is sikerrel szerepeltek már versenyeken. A királylány,  és a Kötelező olvasmány című filmjeiket a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) Lásd, amit hallasz! nevű versenyére készítették. Szatmári Andiról tudni kell tavaly egyedül megnyerte a versenyt, ezért a legutóbbi alkalommal is szeretett volna indulni, de mivel addigra már sokat dolgoztak együtt a többiekkel,s gondolta, itt is csapatban kéne nevezniük. 

Ezért készítették el ezt a két filmet, amelyek történetét Andi találta ki,  a többiek pedig  leforgatták. Ami az alkotásokat illeti, Kötelező olvasmány c. mozgókép készítése során lényegében még csak próbálgatták szárnyaikat, hogy mire is képesek valójában. Leginkább Andinak volt nehéz dolga rendezőként, hisz még soha nem irányított még ennyi embert egyszerre. Ráadásul a szereplők között voltak tanáraik is, ami különösen furcsává tette a forgatást, de -mint mondja- nagyon készségesen hallgattak rá.

Honnan jött a Silence c.  film ötlete?

A filmet a 48 Hour Film Projectre készítettük, ahol voltak kikötések. Péntek este (talán 7-kor) egy megnyitó-szerűségen kisorsolták a kötelező elemeket. Egy szereplőt (Szaladják Antal), egy foglalkozást (személyi edző), egy eszközt (koszos fogkefe) és egy szövegrészletet (A fák nem nőnek az égig) adtak meg, amiket feltétlenül bele kellett építeni a filmbe valamilyen formában. Ezenkívül szerepeltetni kellett valamilyen Magyarországra jellemző motívumot, mivel az országban idén rendezték meg először a versenyt. Még aznap este kisorsoltak csapatonként egy-egy filmes műfajt is, a miénk a fish out of the water elnevezésű volt. Amint ezeket megtudtuk, összeültünk a csapat összes tagjával ötletelni, és hajnalra, rengeteg egyéb elképzelés után, emellett sikerült döntenünk. Szóval ez nem egy olyan sztori, amit sokáig alakítgattunk, pontosítottunk. Pont ez volt a verseny lényege, a rögtönzés.

Ez egy baráti társaság önszerveződő együttműködése volt, vagy esetleg castingoltatok is jelentkezőket?

Valamennyien média tagozatos gimnáziumba járunk. A csapat nagy része innen tevődött össze. Kilencedikesektől kezdve olyanokig, akik már vagy 5 éve elballagtak és hellyel-közzel a szakmában dolgoznak. Innen lettek operatőrök, vágók, asszisztensek. Nem olyan szoros baráti társaság, de haveri, mindenki ismert mindenkit előtte is. Szereplőket meg baráti körből szereztünk, ahogy sminkest, fodrászt is. Fontos kikötés volt, hogy a nevezési díjon kívül no budget (vagyis költségeket, kiadásokat lehetővé nem tevő - a szerk.) az egész. Szóval nem lehet fizetett fodrász, semmi. Ami nekünk, tanulóknak azért jól is jött.

Mi az a fő üzenet, amit a film által közvetíteni szeretnétek?

Igaziból a műfajból adódóan az, hogy ha van egy törés az ember életében, azon túl lehet lépni. Nem szabad belezuhanni, hagyni, hogy lehúzzon. Ezenkívül szerintem kifejezetten az anyukás, kapu előtt beszélgetős jelenetnél benne van az is, hogy türelmesebbnek, megértőbbnek, toleránsabbnak kéne lennünk, úgy általánosságban. Sokszor nem gondolunk bele, hogy az irritáló dolgoknak esetleg van valami komoly, nehezen orvosolható okuk. De a fő mondanivaló a továbblépés. Ami pedig a  film lezárását illeti, az  végül teljesen máshogy sikerült, mint ahogy terveztük, de szerintem ez nem is baj. Mert így ráerősít erre az egész mondanivalóra. De ennél a filmnél nem is az volt a fő célunk vagy mozgatórugónk, hogy valami nagy tanulságot, életigazságot jelenítsünk meg. Szimplán az, hogy kipróbáljuk magunkat ebben a versenyben. Aztán ez lett belőle.

Milyen volt az eredeti záró ?
 
Ami azt illeti, erre már nem is emlékszem teljesen. De azt hiszem, több helyszínre akartunk menni, több, komolyabb festménnyel, rajzzal. Hogy az jöjjön le a végén, hogy a srác híres lett, elért valamit. Aztán szorított az idő, meg voltak kisebb problémák, meg amúgy is arra jutottunk, hogy lehet jobb így, családi körben lezárni az egészet. Így végül is nem a társadalom szemében lesz elismert a srác, hanem saját magával békél meg. Ami talán egy fontosabb dolog. 

"Minket, operatőröket meg az idő szorított. A Volán igazán segítőkész volt, a rendelkezésünkre bocsájtott egy buszt sofőrrel, de egy este leforgása alatt kellett felvennünk mindent. A királylány meg csupán egy mese, ez jutott Andi eszébe a zene hallatán, mi pedig - az ő segítségével - megcsináltuk. Szóval mindkettő csapatmunka, a már leszűkült, négy fős stábbal."

Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek, megküzdenetek a forgatás során?
 
Az első nehézség - ami szerintem teljesen pozitívan alakult - az volt, hogy még soha nem dolgoztunk ekkora csapattal. Már ismertük egymást, de azért három napig együtt lakni az iskolában, és együtt dolgozni nem egyszerű. Már az ötletelésnél rengeteg jó sztori vagy elem merült fel, mindenki szerette volna érvényesíteni a saját elképzeléseit, de ugye egy ilyen csoportos munkánál kicsit mindenkinek háttérbe kellett helyeznie az énjét. Meg hát persze szorított az idő. 48 óra alatt mindent kitalálni és meg is valósítani nem egyszerű. De szerintem abszolút jól jöttünk ki ebből az egészből. Egyfajta kísérletezés volt. Rájöttünk, hogy kivel szeretnénk és tudunk a jövőben is együtt dolgozni. Kinek mik az erősségei és gyengéi. Ami  még problémát jelentett, hogy elfáradtunk. Két napig alig, vagy egyáltalán nem aludtunk. Ilyenkor ugye idegesebbek is az emberek. De azért komoly balhék nem voltak.

A tanárok mennyire voltak együttműködőek, megértőek irántatok ebben az időszakban?

A verseny pont az őszi szünet időszakára esett, úgyhogy nem volt baj a tanárokkal és az iskolával sem. Persze már szünet előtt készülődtünk, voltak órák, ahol például a matek helyett már a leltárat írtuk, hogy ki mit tud hozni. Péntektől vasárnapig tartott a verseny, hétfőn már iskola volt. Na azt nem nagyon élveztük, nem tudom, hogy maradtunk ébren az órákon. A médiatanárunk nagyon segítőkész volt. Ő intézte el nekünk, hogy péntektől vasárnapig az iskolában lakhassunk. Persze akkor ezt nem nagyon híresztelhettük. Egyszer még látogatóba is benézett hozzánk, de ennyi volt. Kaptunk kulcsot meg mindent. Tehát ez volt a bázis. A padláson laktunk - itt van amúgy a média részleg, műterem, süketszoba meg minden. Itt rendeztünk be kis konyhát, hoztunk mikrót, hűtőt, ami kell. Akik aludtak, azok a műteremben tették, hajnalban hangos zenével és reflektorokkal ébresztették őket. A tesitermekhez jártunk zuhanyozni, tehát nagyon belaktuk az iskolát. Forgatni meg éppen a mi családi házunkba jártunk ki, szombaton csináltuk meg a film nagy részét, de vasárnap is visszatértünk néhány jelenet leforgatására.

Milyen volt maga a forgatás? Kaphatnánk egy kis betekintést a forgatás kulisszái mögé?


Ami a Kötelező olvasmány c. filmünk forgatását illeti, van egy nagyon kedves ismerősünk, Swiderski Attila, aki egy osztálykirándulásunk alkalmával volt a különbuszunk vezetője. A kirándulás során sokat beszélgetett velünk, az osztály tagjaival, és megtudtuk, hogy a 169E járat állandó sofőrje. Mikor alakulgatott a sztori, minden követ megmozgattunk, így bár még csak egyszer találkoztunk, az ő segítségét is kértük. Mi azt hittük, a 169E a BKV-hoz tartozik, ezért kértük, szóljon néhány szót a vállalatnál az érdekünkben. Ő meg is tette, azonban nem érkezett időben válasz. (Ő elmondta, a BKV-sok direkt húzták az időt, hogy kifussanak a határidőnkből. nem akartak segíteni, és még annyira sem volt gerincük, hogy válaszoljanak, hogy nem. Pedig simán elfogadtuk volna a nemleges választ.) Attila közben felvilágosított minket, hogy ő amúgy a Volánnál dolgozik, lehet, náluk sikerrel járunk. Segített kontaktot szerezni, lebeszélni az időpontot, a helyszínt. (Azt hiszem, a film végén Füle Istvánnak mondunk köszönetet a Volántól.) Egy éjszakára biztosították számunkra az érdi buszpályaudvar egy szegletét, egy hihetetlen jó állapotú, tiszta busszal, külön sofőrrel - aki készségesen ott maradt éjszakába nyúlóan, noha hajnaltól dolgozott és rég lejárt a munkaideje -, áramellátással, segítőkész biztonsági őrökkel. Mindezt teljesen ingyen, szóval azóta is nagyon hálásak vagyunk.


A kötelező olvasmány amúgy óriási nagy kihívás volt. Andinak sikerült megszerezni a forgatás helyszínéül az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálatát(Biblioteca Universitatis) és az érdi buszpályaudvart is. A filmben megemlített irodalmi művek miatt rengeteget egyeztetett az iskolánk magyar szakos tanáraival, Süle Brigittával és Nagy Katalinnal. A jelmezekkel is sok munka volt. Szereztünk az iskolai színjátszósoktól, ismerősöktől egyaránt. Mint már említettem, az érdi pályaudvaron nagyon szorított az idő. Miközben Ádámmal és Marcival összeraktuk a felszerelést, Andi már eligazítást tartott a színészekkel, akikkel egyszerre, egy helyen ott találkoztunk először. Hamar el is kezdtük a felvételt, és minden snittet próbáltunk elsőre jól megcsinálni, egyszerre 2-3 kamerával, hogy ne csússzunk ki az időből. És tényleg nagyon keveset ismételtünk meg másodszorra. Persze nem ártott volna többször felvenni mindent, mert jóval könnyebb dolgunk lett volna a vágásnál, és szerintem a végeredmény is lehetett volna (még) jobb, de úgy érzem, azért helyt álltunk a saját elvárásainkkal szemben.

A királylány című film főszereplői is a tress.hu szerkesztőségéből kerültek ki. A tress miatt rengeteg tehetséges, széles érdeklődési körrel rendelkező embert ismertünk meg. Így lett végül a szereplőnk Sántha Gábor és Varga Júlia is (aki nem Ádám rokona). A film elején lévő kislány és anyuka szerepére is ők szereztek nekünk "színészeket". (Azért idézőjelben, mert egyikük sem hivatásos színész.) A forgatás során igazából minden nagyon gördülékenyen ment. Az egyetlen vicces pont az volt, mikor az első, Kőbányai helyszínről tömegközlekedéssel - mivel a kocsit elfoglalták a felszereléseink - jutottunk el a második, Oktogon közelében lévő helyszínre. Mire beértünk a második helyre, többen írtak Júliának, hogy "Szia, téged láttalak a városban rohangálni egy királylány ruhában?".

A tress.hu kultúrális magazin weboldala

Bionyára voltak maradandó, emlékezetes sztorik a forgatás során. Felidéznél néhányat ezek közül?

Nálunk is volt egy vicces sztori. Elég nyugodt környéken lakunk, kis kertváros Kőbánya szélén, szerencsére közel az iskolához. A kerítés előtt állítottuk fel a crane-t meg rengeteg lámpát, ami elég szokatlan látvány volt a telepen lakók részére. Több kutyát sétáltató néni jött oda és kérdezte csodálkozva, hogy "Jééé, itt forgatják az Éjjel-Nappal Budapestet?". Egy másik alkalommal, amikor osztálytársam sietett vissza az iskolába, hogy aztán mehessen leadni a filmet, dupla záróvonalon előzött, "szerencséjére" a negyedik megelőzött autó egy rendőr volt. Megállították, megkérdezték, hogy hova siet ennyire, ő meg higgadtan válaszolt, hogy "Biztos úr, az iskolába." Őszi szünetben, este 6-kor, vasárnap. Úgy rémlik, viszonylag olcsón megúszta a dolgot, meg ezt is szétdobtuk a  stábköltségvetésbe. S hát voltak még  izgalmas pillanatok bőven... Például volt egyszer valami diákfilmes fesztivál, már nem is vagyok benne biztos, melyik, amire neveztünk. A zsűri tagjai közt volt Sas István. Oda nem neveztünk a Silence-t, viszont kíváncsiak voltunk, mi a véleménye róla. Szóval megvártuk, amíg mindenki elment, beszélgetni kezdtünk vele, és mondta, hogy akkor vetítsük le. Egy előadóteremben, nagy vásznon meg minden, így még mi sem láttuk. Eljutottunk az előzmény, a "home-video" (remélem így érthető, melyikről beszélek) jelenet végéig, mikor leállíttatta a filmet. Azt hittem, azt mondja, hogy na jó gyerekek, elég ebből a hülyeségből. De nem! Azt mondta, ez teljesen olyan, mintha elment volna a moziba, vett volna egy jegyet, és beült volna egy igazi mozifilmre. Ezt elmondta, aztán folytattuk tovább, és végignézte. Azért a dicséreten kívül hallottunk tőle néhány építő jellegű kritikát is, de összességében nagyon megmelengette a szívünket.

Hogyan osztjátok el a csapaton belül a filmezéshez kapcsolódó munkálatokat?

Nagyjából az a felállás, hogy Andi találja ki sztorikat, Marci, Ádám meg én leforgatjuk, Andi vagy én vágjuk, és Ádámé az utómunka.

A film a Youtube-ra való feltöltés dátuma szerint még tavaly, 2014.október 29-én látott napvilágot. Azóta volt-e valami különösebb újabb dobásotok, illetve mit lehet tudni esetleg a jövőbeni filmes terveitekről? Várható ennek a projektnek valamilyen formában folytatása?

A Silence-nek nem igazán volt utóélete. Az egyik csapattagunk, Szatmári Andi talált egy külföldi, francia pályázatot, ami pont passzolt a filmhez (vagy inkább a film a pályázathoz), mert a fogyatékosság különböző formái volt a téma, amibe azért a halláskárosultság is belepasszolt. Egy osztálytársunkkal lefordíttattuk, készült hozzá francia felirat aztán megtörtént a nevezés. Hosszú hetekig semmi, aztán jött egy angol nyelvű e-mail, hogy bekerült a Festival International Entr'2 Marches shortlistjére, ami egy időben és közel egy helyen volt idén a nagy cannes-i fesztivállal, ha jól tudom. Viszont a filmfreeway.com-on nem volt listázott, szóval elkezdtünk kételkedni, utánajártunk a dolgoknak, és sajnos csak tévedés volt az email. Kicsit lehangoló volt, de már az elején is nehezen hittük el, hogy bekerültünk volna, szóval annyira nem törtünk meg. Most van egy újabb projektünk, nem pályázatra vagy versenyre, hanem csak úgy. Ebben már kevesebben veszünk részt, de a csapat a 48 HFP-s csapatból került ki. Négyen, Szatmári Andi, Kovács Marci, Varga Ádám - a barátom - és én azóta is dolgozgatunk együtt és most készülünk egy filmmel. A történetet nem árulnám el, de annyit mondhatok, hogy valahogy most is hasonló témánál kötöttünk ki, persze nem megint halláskárosodás lesz. Mivel ezúttal nem szorít bennünket az idő, mint a Silence esetében, már sok kutatómunkát végeztünk, körülbelül február-március óta helyszíneket keresünk, szereplőket, akikkel már a szövegkönyvet is próbálgatjuk, alakítgatjuk. Szóval ebben már most jóval több az előzetes kutatómunka, utánajárás, felkészülés, tervezés. Csak kicsit közbeszólt az érettségi meg a tanév vége, de folyamatosan agyalunk rajta, lassan forgatni is elkezdünk. Aztán reméljük sikerül felülmúlni önmagunkat, elvégre azóta jobban összeszoktunk, folyamatosan tanultunk, gyakoroltunk... Ezt a filmet nyár végére mindenképp szeretnénk befejezni.

Így a megszerzett tapasztalatok tükrében, ha ma kellene elindulni a 48 hour projecten, ma is belevágnál? 

Persze, én is,és tudtommal a csapat többi tagja is. Hallottunk olyan pletykákat, hogy vannak, akik előre kidolgozott alapsztorival készülnek, aztán utólag húzzák rá a kisorsolt stílust, beleépítik a kötelező elemeket. Lehet, hogy így nagyobb az esély a győzelemre, de szerintem elveszik a verseny lényege. Szóval mindenképp szeretnék indulni a következő alkalommal is, de nem hinném, hogy taktikát váltanánk. Persze vannak apróságok, amiket másképp csinálnánk, például most már tudjuk, hogyan tudnánk még jobban beosztani az időnket. Minden egyes alkalom újabb lehetőség a tanulásra, fejlődésre, kísérletezésre. Meg hát tavaly is nagyon élveztük, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Valahányszor megnézem a werket, azt érzem, hogy ezt meg kell ismételnünk. Szóval indulunk, mindenképpen.


A film kapcsán megkerestük a busz sofőrjét, Swiederski Attilát is, aki a következőket nyilatkozta a Trendkívülinek:

"Fiatal, de igazán jól összeszokott csapatot láttam. Én, aki sosem voltam forgatáson ezelőtt, nagyon élveztem az egészet. Andi és Zsófi már most profik, pedig csak a karrierjük elején vannak. Örülök, hogy tudtam Nekik segíteni és sok sikert kívánok a továbbiakban is."

Végezetül közreadunk egy kis válogatást a csapat eddigi munkáiból:

A filmekről írt még a 10kerkult.hu is:

http://www.10kerkult.hu/suli/6801-koetelezo-olvasmany.html
http://www.10kerkult.hu/suli/6833-kiralylany.html

A csapat köszönetnyilvánítása:

A Kötelező olvasmányért sok mindenkinek tartozunk köszönettel. Tanárainknak, Papp Lászlónak, Szabados Péternek, Kacsóné Süle Brigittának, Nagy Katalinnak, Oravecz Barnának, Kuruczné Horváth Gabriellának. Osztálytársainknak, Gerencsér Annának és Harczi Krisztinának. A jelmezekért az iskolai színjátszókör vezetőjének, Kiszely Melindának. Szüleinknek, Füle Lászlónak, Széles Zoltánnak, Selymes Andreának, akik tényleg sokat segítettek. A Volánbusz ZRT-től Füle István üzemigazgatónak és Hertelendi Csaba former buszvezetőnek, aki a forgatás végéig Érden maradt, hogy biztosítva legyen számunkra a busz. Az ELTE Egyetemi Könyvtártól pedig Kálóczi Katalin főigazgatónak. Ebből is látszik, mennyi ismerőst és ismeretlent sikerült mozgósítani, összehozni bármiféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Ha nem no budget lenne a film, biztos nagyon sokba kerültek volna a helyszínek, jelmezek, stb.

Gift - egy rövidfilm, amely befészkeli magát a gondolataidba

A Gift c. magyar film valóságos üstökösként robbant be - az internetnek és a Facebooknak köszönhetően - a magyar filmvilágba, s mára vírusvideóként járta be az egész világhálót. A filmről az alkotókkal, Zsemberi Zsófiával, a film rendezőjével, Berki Szofival (a filmbeli édesanyával), Bernáth Dénessel (az édesapával) beszélgettünk.

Az egész kisfilm gyakorlatilag az állatvédelem mellett a felelősségről, a szeretetről, a gyereknevelésre fordított időről, majd annak hiányáról és a végén annak a gyermek feleslegessé válásáról, a kirekesztésről szól. Honnan jött az ötlet, hogy 2015 tavaszán egy ilyen filmet készítsenek?

Zsemberi Zsófia: Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mivel sokan csak az állatvédelmi vonalat látják benne, hiszen eredetileg ennek fényében készült. Azonban vannak olyan egyetemes történések, témák, jelenségek az életben, amelyek nem köthetők konkrét, fix időpontokhoz, hiszen teljesen mindegy, hogy Karácsonykor, Húsvétkor, vagy épp valamilyen világnap alkalmából jelenik meg egy kisfilm. Egész évben naponta történnek felháborító esetek kiszolgáltatott gyerekekkel, állatokkal és fontosnak tartom, hogy ma, amikor rengeteg vizuális hatásnak vagyunk kitéve, egy ilyen film is bekerüljön a körforgásba, hogy nekik is legyen hangjuk.

Miért épp mostanra időzítettétek a film közzétételét?

Zs.Zs.: Az a helyzet, hogy egy szerelemprojektnél, ami zero, vagy low-budget-ből (- alacsony költségvetésből, vagy teljesen pénz befektetése nélkül - a szerk.) készül, nem mindig lehet időzíteni egy film végleges elkészültének időpontját. Azonban mivel már csak Karácsony után 1-2 hónappal tudott volna ez a film nyilvánosságra kerülni, ezért nem akartunk várni a következő Karácsonyig, hiszen egy teljesen átlagos hétköznapon is ugyanolyan fontos a film mondanivalója.

Az elgondolkodtató képsorok kapcsán megkerestük Berki Szofit is, aki az édesanyát alakítja a filmben.

Hogyan kerültél be a filmbe?

Berki Szofi: Az egész egy baráti megmozdulásnak indult, a rendező a barátnőm.

Bernáth Dénes: Szóval, a születésnapon találkozott Julival, és pár nappal később megkeresett azzal, hogy szeretné a filmbe. Én nem igazán voltam benne biztos, hogy szeretném, inkább úgy fogalmazok, hogy nem szerettem volna, mert elég sok olyan gyerekkel találkoztam már színházi és filmes munkáim során, akiknek nem tett jót ez a közeg. Nem szerettem volna ennek kitenni őt, de rábíztam a döntést. Ha szeretné, legyen. Tisztában voltam azzal, hogy majd oda kell figyelni rá. Hosszas noszogatás után végül ráálltunk.

Apaként hogyan élted meg a forgatást?

B. D.: Mikor végül Julcsi úgy döntött, hogy mégis vállalja a dolgot, megkértem, hogy menjen ki a szobából, és jöjjön be úgy, mintha egy nagyon klassz játszóházban lenne, és én lennék az az ember, aki el akarja onnan vinni. Ő értette a játékot. Bejött és egy olyan tekintetet kaptam, mint még apaként soha. Majd játszottunk még egy pár szituációt, és mindegyikben sikerült meglepnie. Ekkor úgy éreztem, hogy a színészi részével nem lesz gond. Csak abban nem voltam biztos, hogy meddig fogja majd bírni a munkát. A forgatáson egy pillanat alatt otthon érezte magát. Összehaverkodott a sminkes lánnyal, Zsófit és Esmét, Zsófi kutyáját már ismerte. Ott volt még Heather a főszereplő kutya is, így minden adott volt számára a jó hangulathoz, így a jó munkához is, amit ő valójában játékként kezelt. Nem volt megilletődött egy pillanatig sem. Pontosan és átélten játszott, remekül követte az instrukciókat, nagyon élvezte az egészet. Mi - magamat is beleértve - pedig egyik ámulatból a másikba estünk, hogy miket játszik. Elképesztően büszke voltam rá, mondanom sem kell.

Milyen volt Julcsival együttdolgozni?

Bernáth Dénes: Zsófi a születésnapon találkozott Julival, és pár nappal később megkeresett azzal, hogy szeretné a filmbe. Én nem igazán voltam benne biztos, hogy szeretném, inkább úgy fogalmazok, hogy nem szerettem volna, mert elég sok olyan gyerekkel találkoztam már színházi és filmes munkáim során, akiknek nem tett jót ez a közeg. Nem szerettem volna ennek kitenni őt, de rá bíztam a döntéstHa szeretné, legyen. Tisztában voltam azzal, hogy majd oda kell figyelni rá. Hosszas noszogatás után végül ráálltunk. Elképesztően büszke voltam, mondanom sem kell.

Számítottatok arra, hogy ekkora médiavihart kavar a film?

B.D. : Azt reméltük, hogy odafigyelnek majd, mert már a forgatókönyv alapján is lehetett érzékelni, hogy erős anyag lesz belőle. Azonban úgy gondolom, hogy sok tekintetben a szerencsének köszönhető, hogy ennyire jó lett a fogadtatás. Abban az értelemben, hogy a sors vagy az élet vagy nevezzük bárminek, nem engedte, hogy elmenjen mellettünk, elsősorban Juli mellett ez a lehetőség. Ha Zsófi nem jön el a szülinapra, ha a kislány, akivel elkezdték a forgatást nem görcsöl be, ha ezek után nem ragaszkodnak és győzködnek Zsófiék bennünket addig, akkor nem biztos, hogy most beszélgetnénk. Pontosabban velem biztos nem. Úgy érzem - és nyilván elfogult vagyok a gyermekemmel -, hogy az ő figurája nagyon sokat tesz hozzá az eredetileg is remek forgatókönyvhöz. Szóval, hogy a kérdésre is válaszoljak: ekkora sikerre nem számítottunk, azt hiszem, ma Magyarországon kevés olyan alkotó van, pláne a filmművészet területén, aki hasonló fogadtatásban reménykedhet. Egyszer Kútvölgyi Erzsébetet - akit személy szerint nagyon szeretek, tisztelek és nagyra tartok - megkérdezték, hogy miért érdemes számára színésznek lenni. Ő azt felelte, azért a három-négy szerepért, ami eltalált. Nekem, illetve nekünk ez valószínűleg benne lesz ebben a három-négyben.